Sokszor felmerült az elmúlt napokban a válság utáni újrakezdés kérdése. Milyen jelekből látjuk a vállalaton belül azt, hogy véget ért a válság?

Én egy jó magyar példával azt tudom mondani, hogy amikor elkezd mindenki szabadabban lélegezni meg mozogni, kicsit fészkelődik, kicsit a kollégáknak is a véleménye karakteresebb, esetleg többet látjuk őket csoportosulni a közösségi helyeken; szóval sok-sok apró jelből láthatja a vezető azt, hogy egy kicsit lazábbak a kollégák, ergo a lelki nyomás megszűnni látszik. Mindenképpen örömteli fejlemény amennyiben a nálunk dolgozó emberek létbiztonsága megerősödik. Ha ezeket a jeleket megfigyeltük, elérkezett az idő a továbblépésre, a stratégiák újra- és átgondolására, a cég jövőjének megalapozására.

Szeretnék egy kicsit arról szót ejteni, hogy az újrakezdésnél miért is gondoljuk át az „egy lábon állást”. Nagyon sokan vannak a piacon eredeti tevékenységgel, amiből sikereket értek el. Eddig is voltak hullámzások, de a vállalkozók nagy része, több okból kiindulva, nem feltétlenül épített ki egyéb lábakat, amik ilyenkor válságállóvá tennék az üzleti modelljüket. Ezt most, az újraindítás égisze alatt javaslom megtenni.

A diverzifikáció vagy a kockázatmegosztás kiemelt fontosságú, illetve a kockázatnak a porlasztása, mely fontos a jövőre nézve. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, ha most tönkre mentünk, vagy ellenkezőleg: már az újrakezdésen gondolkodunk, e kettő státus között alapvetően az a különbség, hogy a múltbéli kockázatainkat hogyan kezeltük. Én azt gondolom, hogy ezt alapvetően érdemes szem előtt tartani a jövőt illetően. A hiányosságainkat, félelmeinket eddig is beépítettük a döntéseinkbe, nagyon fontos mérlegelni ezeket a kockázatokat, saját hiányoságainkat. A kockázatokat pontosan határoljuk körül. Értsük meg milyen hatással vannak az üzletmenetre. Üzleti kockázat, pénzügyi kockázat, egészségügyi kockázat; rengeteg féle kockázatkezelési praktika van. Én azt gondolom, hogy ez nagyon-nagyon alul pozícionált a magyar cégek körében, holott véleményem szerint ez kulcsfontosságú lehet egy válságálló stratégia részeként. Ne féljünk bevonni külső támogatást, keressünk akár teljesen más iparágban aktív szereplőt, akár más életfázisban lévő kollégát, illetve tanácsadót, mentort. Javaslom itt is a dobozon kívüli gondolkodást! Hagyjuk a szokásjogoknak való megfelelést a történelemkönyveknek!

Vonjuk be az újrakezdés stratégiájába kollégáinkat is! Mindenképpen a megtartást célozza, ha anyagilag is érdekeltté tesszük őket a válság utáni életben, és ennek a feltételrendszerét most dolgozzuk ki. Például, ha egy vállalkozó típusú vagy „aktív lázadó” ember a kollégánk, akkor neki létre lehet hozni cégen belül egy olyan vállalkozást, aminek a tevékenysége másik lábként nőheti ki magát erősítve a diverzifikációt és a lojalitást. Ezáltal adott kolléga érzi a saját fontosságát, ezen túlmenően a közös organikus együttműködésünk is a megfelelő irányba tud haladni, a kollektíva is látja, hogy valami emberközpontú dolog zajlik…; nem beszélve arról, ha egy „házi” problémára máshol is értékesíthető termék vagy szolgáltatás lesz a válasz…