Mi történik, ha gyakorlatilag teljesen lenulláztuk a cégünket, vagyis kimondtuk, hogy tönkrementünk?

Ezzel kapcsolatban azért egy kis mértéktartást javasolnék, mert a válság idején hajlamosak lehetünk elhamarkodottan és körülményektől túlzottan terhelten dönteni. Tehát, ha mi azt mondjuk magunknak, hogy tönkrementünk, itt a vége, game over, azért ezt tapasztalatom szerint legalább háromféleképpen lehet értelmezni…

Az első, hogy valóban így van: itt a vége, teljes csőd, bezárhatunk. A másik az, hogy úgy gondolom, hogy tönkrementem. Itt azért kérdőjelet teszek a végére, hogy valóban jól gondolom – e? …vagy létezik még intellektuálisan fény az alagút végén? Ebben az esetben egyértelműen javaslom bevonni a dobozon kívüli gondolkodás stratégiáját. Akár a helyzetre akár magunkra nézve. A harmadik pedig, hogy úgy érzem, hogy tönkrementem; de valóban ilyen nyomás alatt jók és helytállóak – e az érzéseim? ...vagy mondjuk „csak” a következő megküzdéshez érzek kevés erőt magamban? Egy a megküzdések sorában, de amúgy a sokadik és éppen ez az aktuális. Nem csoda, hogy szélsőségesek a vállalkozói reakciók. Szóval sok a kérdőjel, ha igazán őszintén nézünk szembe a valósággal.

Ha valóban itt a vége, és tényleg se bevétel, se alkalmazott, se inspiráció arra, hogy folytassuk, akkor én azt gondolom, hogy emelt fővel lépjünk tovább és a kárenyhítésre fókuszáljunk.

Tanuljuk meg, értsük meg az okokat, értsük meg a saját szerepünket ebben.

Ismerjük meg a körülményeket, az összefüggéseket, minden befolyásoló tényezőt. Azt gondolom, hogy ezt a munkát nem érdemes megspórolni, mert csak akkor fogunk tudni felkészülten belefogni valami újba, másba, ha ezt a munkát elvégezzük. Mindenképpen javaslom megfontolásra, hogy egy teljesen más életfázisban, életciklusban lévő személlyel keressük a kapcsolatot, akár gazdasági, akár saját mentális egészségünk érdekében, mert nagyon könnyen el tudunk merülni a gödörben, és az újrakezdéshez minden segítség jól jöhet.

Mi történik akkor, ha vegetálunk a cégünkben, bízunk a legjobban, de egyelőre inaktív státuszban vagyunk?

Itt két dolgot javasolnék tovább gondolásra: az egyik, hogy túlélni szeretnénk vagy pedig fejlődni. Ha túlélni szeretnénk akkor egyik oldalról mindent, ami költség - hangsúlyozom költség, nem beruházás és befektetés, hanem költség - megpróbáljuk csökkenteni, racionalizálni és keresni a legjobb ár / érték arányt. Kíméletlen választ adunk alábbi kérdésekre: mire van valóban szükségünk? mi támogatja a cégünk tevékenységét? mi az, amit csak megszokásból veszünk igénybe? mi az, ami a valós értékláncunk része? A másik oldalról pedig a vevőkkel való transzparens kommunikációt javaslom, amibe a kintlévőségek szokásostól eltérő kezelését is beleértem, vagyis a likviditási helyzetünket is láttassuk, hiszen most különösen fontos a közös érdekek sérülésmentessége.

A megfelelő likviditás pedig napjainkban a túlélés egy alapvető feltétele.

Más a helyzet amennyiben ezt az időt fejlődésre szeretnénk használni. Véleményem szerint az egy teljesen más hozzáállást igényel. A vállalati kultúrát alapvetően befolyásoló időket élünk. Én azt gondolom, hogy az automatizálás, a digitalizáció, minden ismétlődő folyamatelemünknek a rendszerbe szervezése és automatizálása kifizetődő lehet; ez által időt tudunk nyerni, ami időt pedig a kollégák képzésére, motiválására és a hozzáadott érték emelésére, vagyis innovációra tudunk fordítani.

Összefoglalva: értsük meg, hogy mi a valós szándékunk a cégünkkel! Ezt követően mérlegeljünk: a tevékenységünk piacképes lehet e a válság után, milyen változásokat kell eszközölni, milyen szinergiákra tudunk építeni és legfőképpen: végezzünk reális és mindenre kiterjedő kockázatbecslést!

Többen kerestetek meg azzal, hogy a koronavírus-járvány miatt kialakult válságban, konkrétan a munkaerő megtartásával kapcsolatban milyen ötleteim, illetve javaslataim vannak. Ebben a bejegyzésben igyekszem vázolni párat.

Ez a mostani helyzet alapkérdésként teszi fel azt, hogyan viszonyuljunk a munkavállalóinkhoz, kollegáinkhoz. Egyértelmű és határozott elképzelésem van: véleményem szerint a leginkább hosszútávú befektetés a humán erőforrás, a kolléga, illetve a kollektíva. Manapság a vállalati kultúrát alapvetően befolyásoló időket élünk, nagyon fontos az, hogy ebből a kollektíva hogyan kerül ki. Én mindenképpen javaslom megtartani a kollégákat, illetve a munkaerőt a vállalkozótársaimnak. Ha az élet akadályt gördít elénk, igyekezzünk megoldást találni rá, feladni mindig könnyebb! Ha kell, fussunk neki többször és minden energiát erre fordítva közös nyer-nyer helyzetet kialakítani. Létezik ez. Együttműködő, felnőtt partnerként tekintsünk a kollégára és lesz ötlete…Nem is hinnénk mennyi…

Egyszer fent, egyszer lent, ahogy a mondás tartja. Tehát bármi, ami az üzletmenettel kapcsolatban tartalékunk van, akár készletek, akár nem használt eszközök, akár a kollégáknak nem feltétlenül használt eszközei, késztermékek és hasonlók, ezeket mindenképpen célszerű most likviddé tenni, és ezt a humántőke megtartására fordítani.

A második tanácsom, hogy alakítsunk ki a kollégákkal egy olyan együttműködési formát a következő hat hónapra vagy egy évre, amiben mindenki még elviselhető terheket tud hordozni, és igyekezünk ezt megvalósítani. Itt a remek lehetőség, hogy új szokásokat vezessünk be megcélozva egy következő minőséget!

Ha pedig mindenképpen úgy döntünk, hogy hogy meg kell válnunk egymástól, tehát nem hiszünk már a kollégáinkban annyira, vagy a helyzet változásában, akkor pedig javaslom, hogy mindezt humánusan és olyat cselekedve tegyük meg, amit szeretnénk, hogy velünk is tegyenek egy ilyen helyzetben.

Cégvezetőként vagy cégtulajdonosként mi a jó opció:

ha most mindent bezárunk és csökkentjük a kiadásainkat vagy ha teljes erőbedobással folytatjuk a munkát?

Jelenlegi időkben két irányt tartok megfontolásra érdemesnek: fejlődés vagy túlélés.

Ha a fejlődés a célunk, akkor felkészülünk a jövőre, hogy megerősödve jöhessünk ki a mostani válságból. Ez esetben a digitalizáció, a folyamatátvizsgálás, az oktatás, a képzés nagyon fontos elem.

Ha viszont az a cél, hogy egyáltalán túléljük a válságot, akkor pedig egyértelműen és mindenféle kompromisszumoktól mentesen feladatunk a költségek lefaragása, a bevételek behajtása, illetve kivárni azt az időt, amíg lehetőségünk lesz a korábbi formában és tevékenységgel újraindulni.

Megjegyzem, hogy a túlélés magányos, míg a fejlődés csoportos „műfaj” és nem csak az üzletben…

Foglalkoztat többeket az a kérdés, hogy nehéz időkben milyen vezetői döntéseket érdemes meghozni, és főleg hogyan tegyük ezt. Nem tudok kibújni a bőrömből, egy Guy Ritchie idézettel válaszolok az Úriemberekből: „Nem elég a dzsungel királyának látszani, annak is kell lenni.” Tehát én azt gondolom, hogy most, ezekben az időkben igazodási pont a hiteles vezető, vállalkozó; szóval zsiványan, csibészen, de a humán értékeket mindig maximálisan szem előtt tartva érdemes a döntéseinket meghozni.

Koronavírus vs. vállalkozók

Novák József vagyok, üzleti mentorálással foglalkozom. A partnereim úgy szoktak emlegetni: a megoldás mentora. Azt gondolom, kijelenthetjük: a világban is és Magyarországon is válság van. Felmerült az a kérdés, hogy miben más ez a válság, mint az elmúlt száz évnek a válságai. Az első karakteres válaszom: ez itt és most van, illetve olyan hatásai vannak, melynek következményeit személyesen, a közvetlen környezetünkben is tapasztaljuk. Másrészről jelen esetben „árukapcsolt” válságról beszélünk, ami onnan jött, ahonnan nem vártuk: eddig mindig jól körül határolt területekről, pénzügyi vagy gazdasági összefüggésekben érkezett, most egyértelműen egészségügyi az alaphelyzet, és gyakorlatilag erre a kiszámíthatatlan környezetre adott válaszok miatt bontakozik ki egy sokkhatás a gazdaságban.

Ez alapvetően több dimenziót jelent, van egyszer egy ismeretlen, „nanoméretű” ellenfelünk, ez a koronavírus. Az erre adott válaszok pedig generálnak másik két dimenziót: egyrészről a gazdasági válságot, másrészt egy pszichés válságot, hiszen az életformánk került veszélybe. A négy fal közé kényszerültünk, a bezártság sok lemondással jár.  Az egészségünket, családunk épségét fenyegető veszély mellett a mozgásunkban, szabadságunkban való korlátozás sokak esetében a munkahely megszűnésével is jár, több embertársunknak az alapvető létbiztonsága forog kockán.

A vállalkozások, mint munkáltatók több tényezővel találják úgy szembe magukat, hogy segítséget nemigazán várhatnak, hiszen mindenkinek új ez a helyzet, de mégis igazodási pontot kell jelenteniük ebben a megváltozott környezetben. Ehhez kívánok néhány jó tanáccsal szolgálni, mely útmutatást nyújthat e speciális időszakban.

Azt gondolom, hogy erre a válságra érdemes úgy ránézni, mint egy lehetőségre. Szoktam mondani, hogy ott érdemes szűkíteni, ahol valami tág és fordítva. Ezalatt azt értem, hogy úgy tudunk valós és életképes válaszokat adni, ha a nem megszokott eszközeinket vesszük elő, hanem amik ott vannak elrejtve, mélyen bennünk, vagy a vállalkozásunkban. Gondolkodjunk erről a helyzetről úgy, ahol a tetteink igazán a jövő generációinak mutatnak majd utat. Proaktív hozzáállást javaslok, közös gondolkodást, illetve olyan értékek előtérbe helyezését, ami valóban értéket tud teremteni a jövőben.

Gondolkodjunk a dobozon kívül! Ne szűkítsük le a látásmódunkat, hogy csak a saját cégünkben és a saját iparágunkban gondolkodunk, mert ez megfoszthat bennünket az új lehetőségektől.

Például: amennyiben nálunk kevesebb a munka vagy a megrendelés az nem feltétlenül jelenti azt, hogy mindenhol így van. Jelenleg az egészségügyben, egyes logisztikai ágazatokban, a kereskedelemben például megnőtt a munkaerőigény. Ha webshopod „kiürült” a jól bevált termékekből törekedj lépni az új aktuális kereslet felé. Lehet, hogy egy kreatív beszállító akár a világ másik feléből most ugyanezen gondolkodik. Ha nem termékben gondolkodsz: árulj tudást a webshopodban! Használd most kiemelten kommunikációra! Légy jelen és légy elérhető! Ne feledd: a gondolatok szabadságát nem korlátozza sem vírus, sem karantén. Érdemes lehet most az együttműködést kiemelten keresni, ez több fronton is hasznos lehet. Egyrészt foglalkoztatni tudjuk a kollégákat, ha jelenleg van szabad kapacitásuk, illetve cégünk társadalmi felelősségvállalását is mélyíthetjük, ami egyértelműen hosszútávú befektetés a jövőbe.