Bármelyik cégből és bármelyik cégvezetőből lehet sikeresebbet, vagy sikeres céget csinálni?
Novák József: - Bármelyik cégvezetőnek, bármelyik iparágban érintett vállalkozásánál lehet sikeres, és jóval sikeresebb modellt építeni. Most azt a világot éljük, illetve a technológia így forradalmasította a környezetünket, hogy azok a fajta döntési mechanizmusok, amik megszokottak voltak korábban, azok gyakorlatilag már csak korlátosan hatékonyak, és ha valaki ez felismeri és bevon olyanokat, akik más iparágban működnek és sikeresek, már az is nagyon sokat jelent. Itt jönnek azok, hogy hogyan lehet ebben a munkában elindulni. Fontos, hogy felmerüljön az, hogy lehet-e ezt másképp, ha lehet másképp, az nem jelenti azt rosszabb lesz, hogy el fog menni mindenki, hanem legyen egy fajta nyitottság és utána gyakorlatilag mindenkinek tudnia kell azt, hogy az a valós érték, amit az a vállalati kultúra, az az adott cég, az a vállalkozó ki akar tenni a piacra, akár szolgáltatásban, akár termékben, az azt jelenítse meg. És ennek kell alárendelni mindent. Kell egy cél, egy világos egyértelmű cél, amit egy mondatban, egy fél szóban, amit az ember megfogalmaz, és ezt utána már a korszerűen rendelkező erőforrásokkal támogassák meg, illetve tudják megtámogatni. És a generációváltás itt van. Vannak nekem alapvető tapasztalásaim. A generációváltás az jelenleg egy súlyos probléma. A generációváltást az egész piac teljesen rossz optikában fogja meg ugyanis nem az örökhagyó szempontjából kell ezt én azt gondolom figyelni alapvetően. Aki át akarja adni a cégét, alapvetően ő azt tudja, hogy mi az a 3-5 érv, elv, alapvető normarendszer, amit ő vissza akar látni a cégében és minden mást, a tapasztalati tanulást, azt, hogy ezt hogyan tölti meg tartalommal, az adott vezető, az alapvető kollektíva, azt az örökvevő, akik viszik tovább transzparensen ezt a vállalkozást. Tehát a generációváltás kérdéskörét érdemes alulról nézni, akiknek érdemes ezt tovább vinni, ők ezt hogyan és miképpen tudják, mert itt a keretek és korlátok sajnos szűkre vannak szabva azok részéről, akik ezt a vállalkozást felépítették. Nyílván ők erre rátettek 30 évet, és ez akkor jó volt, akkor most mitől ne lenne jó, aki ebben van az azt gondolom pontosan tudja, hogy miről beszélek.